a nap váratlanul kisütött, fél hét volt és teljesen világos, ott feküdtünk hárman lepedőbe csavarva, mint valami múmiák. a nővérem arcán kisimultak a vonások, milyen szép vagy ebben a fényben, mondta. lassan változik néhány fogalom tartalma, emlékszem arra a lányra aki négy éve novemberben állt a teraszon, nem azok vagyunk már. körülöttünk a sziget, a víz, ez egy tökéletes nap.
szürreális volt a jelenléte, ahogy az egész történetünk az. könyökölt az ablakban, könyököltem vele és közben az asszonyok visszarohantak a faluba, valaki elhengerítette a követ. lehetnénk regényhősök persze, de Anna és Vronszkij tényleg azok voltak, pont így történne velünk is. a férfiak nem hittek az asszonyoknak, pedig meg volt mondva előre. a következő életben majd lesz esélyünk, ez most lehetetlen. oroszul a vasárnap: feltámadás.
mindig van remény
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése