futureproof

...mégis mindig olyan, mintha most látnálak először, most fedezném fel a sok szépséget rajtad. napról napra örülök, ugyanúgy örülök mint először, sőt, egyre jobban.

140422

nagyon nehéz kimenni az utcára.

"there's nothing left to say now"

milyen szépek, emlékeztetnek az otthonomra, mondtam P.N.-nek és ő is hátranézett az ablakban virágzó orchideáira. későbbi látogatásaim során egyre kevesebbet láttam már belőlük az ablakban. amikor beteg lett, vittem neki egyet, de nem tudta gondozni, ezért kipusztult. utána csokorba kötve egy-egy szárat kapott, a temetésére is azt vittem, egy nagy bokréta orchideát.

már besötétedett, mindjárt indulok hozzád, vállamon a táskámmal, egyik kezemben az elmaradhatatlan mappa, a másikban nagy papírba csomagolt valami billeg ahogy bele-belekap a szél.

front van egy hete

eszembe jut annak a leadásnak az éjszakája, utolsó éjjel kezdtem el az éptörit, készen lettem reggelre. nem siettem a makettel, emlékszem nem siettem. egyszerű volt inkább minden, mint boldog. semmi sem ért fel az ötödikig, az sem amit később tettem, hogy beültél a taxiba, előttem ment el, nem néztem rád, amikor zöldre váltott elsétáltam a megállóba, van két lábam, pompásan elsétálok rajtuk. legtöbbször egyedül voltam boldog, most pont ugyanolyan rózsaszín kis virágszirmokat láttam az egyetemen mint a gimiudvaron a kavicsok között 2007-ben, de nem jutott róla eszembe ugyanaz. el akarlak kerülni, nem direkt kerülni, hanem csak pont elkerülni, hogy így jöjjön ki, úgy kerüllek hogy ne kerüljelek közben, inkább nagyonis tudjam, hogy mennyire vagy, úgy hiányzol, hogy nem hiányzol közben. hisz ki vagy te. kik azok a' azok, telepi tájszólásban.

give you what you like

Azt álmodtam, hogy A. egy másik szobába került, egy új épületbe helyezték át, a kastélyba, amit most adtak oda a kolinak. Én egy négyfős szobába, ahová csak hármunkat osztottak be, földszintes ágyak voltak egymás mellett, szürke pvc a padlón és egyetlen nagy ablak a szoba végében. asztal sehol, szekrény is csak egy. valami folyosón találkoztunk aztán A.-val, ő is megdöbbent, sajnálta, nem tudtunk mit csinálni, én pedig hosszasan és nagyon keservesen sírtam.