burning bridges light my way

"...egyre mélyebb erdejében"
nem hallom, amit mondasz. túl hangos a zene a fejemben.

lesz vége

egy fekete dobozzal lesz vége, tele homokkal.

why are you scared of falling apart

persze olyan könnyednek tűnik, nem dől össze az épület néhány bazdmegtől meg kurvától. fogadd el, hogy ez is a játék része. azon a 12 m2-en együtt élni A.-val boldog szimbiózisban, az a szabályok felállításának és megszeghetetlenségének a példázata volt. úgyhogy nagyon szépen kérlek, nőj fel hozzá.

fárasztó vagy

tíz éves már biztos lehettem, amikor anyukám megígérte, hogy kapok egy új napszemüveget. ha megpróbálok jobban visszaemlékezni, talán a vodafone-nál volt egy akció, hogy minden nagyobb értékű feltöltéshez vagy telefonvásárláshoz járt egy avanglion napszemüveg, ami rettenetesen menőnek hangzott. amikor reggel felkeltem, csak az járt a fejemben, hogy ma talán végre megkapom, mondtam is anyának, anya, nagyon várom már hogy kiválaszthassam az új napszemüvegem. aztán reggeli után, amikor kiderült, merre indulunk, megkérdeztem, hogy előtte a napszemüveget akkor kiválaszthatom-e, de biztos siettünk valahova. ahogy beültünk az autóba (akkor még a Nivával jártunk), nem bírtam magammal az örömtől, hogy lesz egy új napszemüvegem, és mondtam anyának, anya, már nagyon várom, hogy kapjak egy új napszemüveget! anya erre azt mondta, hogyha még egyszer megemlítem, egész nyáron nem kapok semmit. de mire odaértünk akárhova is, nem bírtam megállni, hogy ne osszam meg vele az örömöm, miszerint hamarosan lesz egy új napszemüvegem. persze anya kiakadt, és mondta, hogy ezek után biztos nem lesz, és tényleg nem is lett, én pedig nem hoztam fel többet.

ott voltunk a tetőtéri szobájában, ahol évente kicserélte a nagy ágy és a szekrények helyét. az ágyon ült, én meg fel-alá járkáltam. ez hosszú lesz, mondtam, és mesélni kezdtem olyan részletességgel, hogy szinte valós időben újraalkottam a történetet. talán két órát is tartott. amikor befejeztem, megkérdeztem K.-t, hogy nem bánná-e, ha most újra kezdeném, elölről, és K. nem bánta. elmondtam újra, pótoltam az esetlegesen kihagyott részleteket.

elég hamar eljön az az idő, amikor már ismersz annyira, hogy csak ugyanazokat a történeteket mondom el. szólsz, hogy ezt már mondtad, a nagyapám is mindig ugyanazt mondja, de legalább mindig ugyanúgy.

ugyanarra gondolok és képes vagyok ezerszer elmondani, mert ezzel van tele a fejem. de így is sokkal kevesebbszer mondom el. aztán még kevesebbszer. aztán nem mondok inkább semmit. tudom, hogy fárasztó vagyok.

vannak vidékek legbelül

mindent látsz. látod azt, ha néhánnyal több szeplőm van, ha épp valami teljesen másra gondolok, ha kutatok valami után a fejemben, látod a reggeli arcom a kávé előtt. látod, hogy milyen rettenetes vagyok, hogy a keserűségem néha kiöntöm a padlóra, aztán nem lehet felmosni, mindig marad még egy kis kék szilánk, amit szó nélkül felszedsz. míg nem vagy itt, úgysem tudok elaludni.

memories made up from making

gyere ülj le ide, most elmesélek valamit. ne nézz rám, úgy könnyebb lesz. nézz egészen másfelé, babrálj valamivel, párosítsd a zoknikat vagy amit akarsz. azt hitted, ennyi az őszinteség? ennél sokkal elviselhetetlenebb lesz. 
nem fordulópontok vannak az életben, hanem valamiféle metaforák. például akkor voltam először boldog, amikor a gimnázium udvarán azt láttam, hogy a fehér kavicsok között rózsaszín kis szirmokat hord a szél. akkor búcsúztam el egy évre az itteni életemtől, amikor K. egy Révfülöpre tartó buszon, fekete kapucnis pulóverben és rövidnadrágban ült elázva, szomorúan. akkor jutott eszembe a valaha gondolt legborzalmasabb ötlet, amikor felriadtam az erdő közepén arra, hogy tökéletes körülöttem a csönd és a sötétség, szinte mozdulni sem lehet tőle. nem ezt akartam mondani, ezek csak példák voltak.
a függőágyról akartam mesélni. órákig feküdtem a függőágyban, úgy tettem, mint aki alszik, mert aki alszik, azt békén hagyták. az előző esti riadt tekintetére gondoltam, meg a saját ostobaságomra, hogy nem fékeztem magam, hanem úgy viselkedtem, ahogyan azt az igazi érzelmeim diktálták. lógtam a függőágyban, mint az a nagy darab hócsomó télen, és megtanultam, hogy a szerelem döntés kérdése. hogyha ismerem a játékszabályokat, akkor csak és kizárólag magamért vagyok felelős. megijedtem a következményektől, és a leckét ismételgettem, hogy kell elhazudni mindent, amit érzek.