hétvége itthon

Luca: Annál hogy ismertesse az ajtók mechanikai igénybevételét van a rádobós meg az ajtónyitogatós, ugye?
Satie: ...lényegében igen.

last call, Cluj

ma egy éve kurvára lekések egy buszt. nagyon meg akartam írni már ezt, hogy kurvára.

kormot láttam a lépcsőház falán, ott ahová már nem megyünk, mert valószínű a tetőre vezet, vagy egy ajtóhoz a tetőre, ami zárva van. elindultam a belvárosba, hogy szóljak a vezetőknek a tűzről. gyalog mentem, futottam ahogy és amíg csak bírtam, mire odaértem már tudták, két nő volt, két idősebb nő, akinek ezt elmondtam. siettem vissza, mert a legfelső emeleten lakom, arra terjed át a tűz leghamarabb. mint a filmekben, minden összejött, hogy ne tudjak hazamenni. dugó, egy taxis, nem is tudom még mi, de mire visszaértem, már a negyedikig sem engedtek fel, ott ült mindenki a lépcsőn, pizsamában, félmeztelenül, ott ültek mindig egy emelettel lejjebb mint ahol a tűz tartott. tűzoltókat nem láttam sehol. tudtam, hogy mindenem bennég, s az én hibám, miért mentem el szólni olyan rém messzire.

aztán voltunk mi. téptük egymást, hogy akkor most mi legyen, az egészből egy templomra emlékszem, ami Balatonkirályon van, fenn egy hegyen, az egyik oldalról sűrű erdő veszi körül, a másik oldalról szép gondozott udvar, nagy kert, fel lehet sétálni a faluból. sok gyerekkel voltunk, lehet hogy nekünk is volt már gyerekünk, lehet hogy én magam voltam gyerek, kint hagytuk az erdő felőli bejáratnál a babakocsiban, aludt. az is lehet, hogy más gyereke volt. és ez mind egyszerre lehet. jártam már abban a templomban, ismertem a történetét. a bútorok nyersfa színűek, a fal vakolt fehér, igazán újszerű, vagy most épült, vagy teljesen modern szellemben felújították. rájöttem, hogy sokat voltam ott, levettem a cipőm, kérdezték nem fázom-e fel. ültünk egy hintaágyban a kishúgommal, hallgattunk egy történetet amit valaki mesélt a csoportnak, a kishúgom fehér ruhában volt, durcás és nagyon komoly arcot vágott, valami volt a kezében, azzal játszott. ahogy a felnőttek. hasonlított az arca az enyémre, de a haja vékonyabb szálú volt és egészen világos. szőkés. valamilyen tárgyak jelképezték azt, hogy bár ott vagyok, mégsem igazán, elvette tőlem ezeket a dolgokat, a telefonom, meg még valami mást. igaza volt.

aztán az lett a tanulság, hogy nem aludhatunk többet együtt. nem a kishúgommal, veled.

hatkor riadtam fel minderre, úgy mertem csak visszaaludni, hogy betettem youtube-ról az óceán zúgását. sosem szoktam egyébként az óceán zúgását hallgatni. sosem voltam az óceánnál.

Pest

van úgy, hogy este fél 11-kor elindulok tejért a pizsomapólómban és a szakadt farmeremben a sarki boltba, aztán mint Forrest Gump, elmegyek a sarokig, onnan az út végéig, aztán a falu végéig, végül ő futott két évet, de én most csak a Kálvinig jutottam el. végigsétáltam a kedvenc hidamon, ellenállhatatlan vágyat éreztem hogy kimenjek a Duna-partra, aztán át Pestre, Pestre akartam menni. visszafele a villamoson megszólított egy nő, ilyenkor van bennem valami ami mellett nem tudnak elmenni az emberek. szeretem ezt a várost, ilyen lehet a szabadság.
végül loptam néhány kávétejszínt a mekiből a móriczon. holnaputánig elég lesz.

ma nincs idő. így is jó.

14. rész

amikor már semmi sem érdekel, csak Chopin. rántotta, lift, idő - ezekre a szavakra emlékszem. és a döbbenetre, hogy tényleg nem érdekel.

próbálom kifejezni, keresem hozzá a képeket, a gondolatokat, a ritmust, keresem a nyelvben ezt a végtelenített időt, ami mindegy hogy örökké megáll vagy mindjárt öreg lesz az arcom, és mindig ugyanaz marad a végén. ülök a szobám közepére húzott asztalnál, tudva hogy hibázok és nem érdekel. széttenném a kezem de nem érdekel. állnék előtted, néznék a szemedbe mozdulatlanul de nem érdekel. a térben csak a sehol marad, az időben a csend. minden más megszokás.

ma reggel biztosan azért fájt a fejem, mert álmomban nem volt rajtam a szemüvegem. egy idegen helyre mentünk, alig pár napja ismertem  meg,  kövér volt és öntudatos, meg arra emlékszem, hogy állandóan vártam valami vonatra.

A jó hatalom.

26 Maя

ez az a nap, amikor elmentél. látod, tegezlek.

kedves épszerk tanszék

31. Csoportosítsa és értékelje a szerelt homlokzatburkolatokat!

...súlya szerint:
-könnyű: nem nehéz
-nehéz: hát nem könnyű

hú de dühös tudok lenni így éjjel 2-kor. mert az egyetlen, totálisan lejegyzetelhetetlen diasort, ami tartalmazza a válaszok legalább egy részét, nem sikerül közzétenni sehol. azon kívül egy szinte használhatatlan, összecsapott HEFOP jegyzet, ja meg tankönyv is van, a 60-as években adták ki, és már csak arra jó, hogy építsünk belőle egy szocializmust.

én olyan szívesen megtanulnám ha elárulnák a hadititkot: magát a tananyagot...

today I executed my room

el sem tudod képzelni, mennyire részvétlen vagyok.

látod milyenek vagyunk, ezek mind kimennek a fejünkből, mondod. egy utolsó szemét vagy, ezt meg én mondom.

de nem fogok emlékezni erre se.

phisical love is unthinkable without violence.

officially: workaholic

a dolgozó, nappali, játékszoba, vendégfogadó szalon és a bal felső sarokba belelóg a hálószoba is. welcome.

ez a mai nap, ez egy szürreálisan jó valami

@Grafton Street, egész nap ki sem lépünk a szobából (Y)

kolikaják I.

spenótos tészta
tojásrántottás tészta
kukoricás borsós főzelék
tejfölös sajtos makaróniszószos barnarizs
tejfölös kukoricás barnarizs
barnarizs tejföllel és bármivel
barnarizs bármivel
bármi


(folytatjuk)

az ágyam heterotópia II.

találtam egy négykötetes könyvet, csak a gyönyörűszép fehér gerinceikre emlékszem és arra, hogy egy fehér szobában találtam őket. varázsigék voltak bennük, amikkel utazhattunk az időben. a nem túl távoli jövőbe mentünk, láttam egy lakást, apró volt, szürke és fehér, egyenbútorokkal egyenméretben, az emberek egyedül éltek. egyedül élt mindenki.

az ágyam heterotópia

egy kocsmában rajzoltunk a szobatársammal, valahol a Budafoki úton, de nem a Libella volt az, hanem egy nemlétező hely közelebb a Karinthyhoz. egy néger vízipipázott egyedül, odamentem hozzá, kértem tőle egy slukkot. kiderült, hogy lengyel, mondtam neki nemrég voltam Varsóban. miközben mentem vissza az asztalunkhoz, valaki hátulról átölelt. először megijedtem, hogy a néger szorongat, de aztán megismertem Tomás ölelését. egy koncertre jöttek, ami ebben a kocsmában lesz. ő kért két fröccsöt a haverjával, mi Anettel rajzoltunk tovább.

(bp)

Még nem megy le teljesen a nap, amikor felkapcsolják a fényeket. Hanem éppen megy le mögötte. A táj mögött. A táj az, amit belátunk, meg az is táj, amit már nem. Csak ellátunk odáig. Azt hittem régen, a táj addig tart, amíg meggörbül a föld a horizonton. Nem is a horizonton görbül meg, hanem a talajnál. Most nem engedik a hegyek görbülni. Még vannak a napnak is fényei, az ég világít. Világítanak a hidak, azt hihetnénk halványabban, valaki az Istennel ellentétesen dimmel. Ahol álltam, ott muslicák voltak, meg nagyobb lepkék, átálltam máshová. Elhatároztam, hogy csak erre szorítkozok, semmi hídon átsétálás meg Memória-part. A víz is világít, ahogy a hold. Nem látni a holdat. Ha lett volna fényképezőgépem akkor, amikor a leveleket írtam Neked, biztosan lefotóztam volna mindent. Azt akartam, hogy ez legyen az utolsó mondat.

beadandó írás a varsói Chopin Múzeumról, amit mindenki figyelmébe ajánlok. nem a beadandót, a múzeumot. (akit mégis érdekel, Itt elérheti.)  vidék, napsütés, másillatok. Grafton Street, aztán menni kell, de az is jó.

reggel az egyik istennő

menekülőre fogom. veszett sebességgel zuhanok vissza magamba. te taszítottál át a küszöbön, szépen, a gyakorlott mozdulatainkkal, amik ismerték egymást már azelőttről. vajon tudni fogom-e évek, tízévek múltán, hogy kiről beszélek, ha rólad beszélek. most például éppen Odysseushoz. a tapasztalat azt mutatja, lehet tudni legtöbbször. nem a sztoriból: a nyelv emlékezik rá az időben. elég megnézni a dátumot, a szavak önmagukban lévő egymásutánját és akkor tudom már ki vagy te.
az állandó E/2. egyrészt elszemélytelenít titeket, így mindőtöknek ugyanaz a neve, ha nem emlékeznék a nevetekre, de az összesre emlékszem. nem mindenkiére. hanem azoknak mindegyik nevére akikre emlékszem.
másrészt ha leírom, a legszemélyesebb mégis ez a névmás: az idő és a nyelv egy darabját te birtoklod összetéveszthetetlenül egy másik te-vel szemben, nem szemben, önzésetek olyan mély, hogy egy percig sem éreztetek féltékenységet, mellett. egy másik te mellett, csak nem egy időben. párhuzamosan. nekünk nincsen ennél közelebb, minthogy egy névmással helyettesítem a neveteket, ahogy ti helyettesítitek velem a hiányt, a testeket bármely testekkel, a jelenségeiteket a képeitekkel, az életet halállal.

van egy máshol, ahol a lelked van.

A jó hatalom

"Ami végső utad volt,

engem is elvitt : mindenből kikapcsolt."

Anya

nélküled és erre alszom el

erről tudjunk:

Ludwig lépcsőfoglalás

a helyszín békés, az emberek csoporton belül is (nyilván) megosztottak, minden kérdésre jut egy válasz csak nem függvény, kiment a JAK és olvastak, vannak okos vélemények és elég jó a tér átértelmezett használata, a mészkőburkolatos oszlopokat ragasztószalaggal ne bántsuk, én még tökre hiányolom a szlemmereket (na jó, nem).

ui.: a prezi menő

mamaborsó!

esti nasi :)

Budapest

  

metró3

a Város az, ami tartja bennem a lelket. csak P.n.-nek szoktam beszélni erről. ülök melletted hajnalban, nézek ki a partra, a szürkéskék háttérre mintha rá lenne fényképezve a Palota, perceken belül hazaérek a Grafton Streetre, soha nem voltál még ennyire idegen, ennyire mindegy az időnk, semmi jobb nem történhet velem, mint a Grafton Street. szédülten boldog vagyok, olyan sokáig tartott felfogni, hogy itt minden rendbe' van.

who is watching

Egy titok margójára

Takard le jól, mit elkövettél,
és élj utána szabadon, akár
egy sikeres merénylő. Tetted
kendő alatt, nélküled is megél,
majd túlnő rajtad, meghalad,
alig először, később azután
gyereksirásként, mint a végitélet,
mikor a bárány elkiáltja magát. 

napok óta ez a vers jár a fejemben, vagyis inkább foszlányok belőle, néhány maradék szó, ami alapján meg is találtam, egyik ilyen például a takar.

visszatérni bárhonnan az olasz kisvárosomba, ahol a fejünk felett száradnak a ruhák, a mosogató az mosdó is egyben, ahol kitártad a két karod "ez éppencsak elég két embernek", ahol az alvó szobatársam vár és reggel egy méterről integet, visszatérni ide felbecsülhetetlen érzés. vagy valahol, azonnal feldobsz egy alaprajzot az épületről, a lakásról, úgy közlekedsz a terekben mint egy kívülálló ha akarsz, mindent tudsz mielőtt kimondanám, mielőtt leírtam volna a naplómba azt a két dolgot, amin bukna a dolog, te már elrendezted, ahogy egy férfi tölt mindig a nő poharába úgy, hogy az tényleg ne tudja mennyit iszik, legyen akármennyire okos, ebben Émile volt verhetetlen. fejből felmondom neked a hajnalt. a reggel stációit, a fényeket, az időt, a nyugalmakat.

nem tudom ki volt az az ember, akihez a leveleket írtam télen, aki mindenről eszembe jutott, könyvről, zenéről, eszembe jutott a tájakról amit vonatablakokból figyeltem akkor is, mikor a hó Mezőtúron eleredt egyetlen nappal Szenteste előtt. nem tudom ki volt ő akkor nekem, hogy bármeddig elmentem volna vele, bármilyen hosszú útra, pedig tudtam, hogy az egyik állomáson leszáll és én nem követhetem, mert akkor már nem lehet, és visszafordulni sem. nem emlékszem a télre, nem mennék vissza soha, semmilyen időbe.


tudod mi van a tábla, a molinó mögött, ami a zsákutcát jelzi, ahova csikorgó gumikkal behajtunk? nem egy betonfal, közvetlenül vagy negyven centire, ó dehogyis. az túl egyszerű lenne. hanem végtelen tér. a strukturálatlan semmi.

ezer első találkozás tanulsága

ha nem beszélnék mindarról, amiről nem akarok, lassan nem maradna miről beszélnem

egynek jó

látod, ennek is vége, megmondtam, mit drámáztál, ezek csak tények. nem azért mert annyira okos lennék, hanem mert történt már így. először én is meglepődtem, másodszor még mindig, hogy tényleg igaz, harmadszorra fárad bele leginkább az ember (mindenbe, lásd ritkás találkozásaink ritmusát), aztán belejön. nem tud élni nélküle. és iszonyúan emlékszik az idők karakterére. az összes egyedül végigrajzolt éjszaka templomian nyugodt hangulatára, a rajzának a színére és arra is, hogy még mindig jobb a szemmértéke, mint a vonalzó. a pillanatra amikor ül a földön az egész szobát beterítő lapok között és csicseregni kezdenek a madarak. nem azt hallja, ahogy elkezdik, azt nem lehet hallani, hanem hogy már. már csicseregnek, meg a kéket az ablakból. és akkor nincsen semmi baj, így magam lenni teljesség.

egynek jó volt.

sokkal szebb before. így csak az ezerháromszázhatvankettedik fehér vakolt ereszfóbiás kocka sok ablakkal.

3:57

a negyedik, utolsó teljes éjszaka. a koliban kávéügyeletet tartanak, mindig másik szoba. még hat órám van elkészülni. semmi bajom.
egynek jó.

arról, hogy milyen.

nincsenek napszakok, nincsen evésidő, egyáltalában semmi sincsen ami a napi rutint meghatározza. reggel sincsen, és nincsen éjszaka, helyettük valami végtelenített időfolyam, aminek nem érdekes a díszlete. csak a feladat van és a határidő és a megfeszítettség. leginkább ez a megfeszítettség van. meg valami szilárd nyugalom, hatalom a saját testem felett. az állapot fenntarthatósága érdekében bizonyos szabályokat be kell tartani. csak öt nap, utána sztori lesz belőle. gyorsabban öregedő arcbőr, fájó derék, amiről senkinek sem beszél az ember.

leadás előtti tipikus

szerda reggel óta nyolc órát aludtam, ez hétfőig nem is lesz jobb. lehet nagyot menteni a végén.

paradox

üvölteni tudnék, de nem tudok.

igazi és elképzelt reggelek

reggel héttől sövényt nyírnak. ő legalább vállalja kilétét, nem úgy, mint a Láthatatlan Flexelő.

nem bírok megszólalni, nem akarok. állsz az ágyam mellett, közel jössz hozzám, ha nyújtom, csak akkor fogod meg a kezem. csak ha nyújtom. mindketten tudjuk, hogy amit mondanék, annak úgy sincs több értelme, mint a puszta szavak. úgy csinálsz, mintha nem vennéd észre, hogy piros a szemem és halvány könnycsíkok kötik össze a szemzugomat a fülemmel. alig jöttél meg, a levegőben sűrűsödik az idő: mikor mész már. nem nézek utánad és te nem nézel vissza az ajtóból. nekünk megmaradt a legtöbb, amit mások olyan hamar eldobnak: a méltóság.

changeless, endless

kizsákmányoltam a testem, a szervrendszereim sorban felmondanak. ülök az ágyon többórányi alvás után, alig merek mozdulni, még beszélni is lassan.

nem fogunk mi találkozni Pünkösdig. s utána tovább, megint csak a hetek. ez például a hatodik.

megnyugtatom magam, meggyógyulok: http://weavesilk.com/

a legjobb dia

még nem kezdtem el az épszerket

http://gyetpet.atw.hu/epszerk.html

villanykörte

inkább eleve lemondok róla.

tervezem a szobám. nem ezt kellett volna csinálnom a vonaton. a határidők iszonyú közel vannak, mégsem érzem.
már a kanapé is túl széles.

olyat sosem mond nő, hogy van egy felesleges sálam.

Isten

ma reggel majdnem teljesen felfutottunk V.-vel a Gellért-hegyre. nem beszélgettünk útközben, majd kiköptem a tüdőm felfelé. csak rohantunk egymás mögött, egymás mellett. később találkozunk, ott, ahol nincsen több épszerk.

tegnapelőtt rossz előadást másoltam le, de már készen volt, mire rájöttem. leírtam azt is utána, ami ténylegesen nem volt meg. bosszankodtam rajta kicsit. ma valaki elkérte a jegyzetem, és mikor visszaküldte, egyetlen előadás nem volt benne: az, ami nekem kétszer van meg.

egy hónapja írtam B.-nek. két éve nem találkoztunk, előtte sokáig együtt edzettünk, majd a gimnáziumban évfolyamtársam lett. minden nap legalább fél órát beszélgettünk, bármi történt, arról tudott a másik. érettségi után ez megszakadt. egyszercsak láttam, hogy a BME-re jár, ezért írtam neki. úgy volt, hogy találkozunk, de megbetegedett. azt mondta, majd összefutunk a campuson. de hát az lehetetlen, óriási ez az egyetem. ma amikor jöttem ki az utolsó órámról, éppen szembejött velem. semmit sem változott.

az esti kurzuson valami szürreális filmet néztünk, ami fogalmam sincsen hogy kapcsolódott bármihez. fél kilenckor leléptem. útközben a boltban vettem két almát, nem tudom miért. amikor már majdnem hazaértem, I. hívott, aki Angliában él, és nagyon rég nem láttam. hogy itt van a Corvin negyednél és én merre. mert lenne fél órája. azt sem tudtam, hogy hazalátogatott. csak akkor nem esett. a megállóban vártam, mire odasétáltam beért a villamos is. volt egy almája. a padon megettük, csinált rólam fényképet. villámlott mögötte a házak között. amikor megint leszakadt az ég, bementünk a koli előcsarnokába. nemsokára jöttek érte. kiszaladt az autóhoz a kék kockás nyári ruhájában. "я так рада" - mondta.

a fiúk fürdőnadrágban, sörrel a kezükben mentek ki focizni az utcára. többen teljesen elázva futottak be, vagy indultak neki esernyővel az éjszakának.

aztán még kint maradtam az ajtó előtt. megvártam, míg eláll az eső.

május egy

kiültünk Anettel a koli elé a nagy padokra házit írni, óriási az élet éjjel-nappal. olyan az utca, mintha csak a kertünk lenne.

ezen a vidám, nyári napon a méltóság jutott eszembe, pontosan ez a szó. a viselkedése miatt. legfontosabb, hogy bármi is történik, méltósággal tudjuk viselni azt. nem magamtól tudom, láttam anyámtól, nagymamámtól, az aradi tizenháromtól. ezért tudok örülni annak a dekára kimért időnek, ami néha a mienk. ezért nem értelmezem ezt a szót: 'több'.