MSN

msn korszak. de rég küldtél zenét.

running up that hill

minden eszembe jut. az, ahogy történt, és az is, ahogy akkor gondoltam rá, amikor történt éppen. a hármas busz decemberben. a halálod második évfordulója, a pillanatnyi találkozás Catherine Barkley-val a temető előtt. azóta is lelkiismeret-furdalásom van, hogy végleg elszalasztottam valamit vele kapcsolatban. pedig nincs így, hosszú idő múltán majd újra találkozunk. a kötődés egyáltalán nem múlik, nem múlt azóta egy kicsit sem.

nem fogok elmondani semmit. hétköznapi dolgokról beszélgetünk, az időjárásról, a BUX index állásáról, és már nem akarom elmondani. a cabanost a kauflandban, a mcdonalds-ot monostoron. nem mondom el, hogy ez a kedvenc koktélom, csak kikérem, mintha most választottam volna hanyagul. átlátsz rajtam, tudod, hogy képtelen vagyok hanyagul választani az étlapról. egy dolgot, az intrelacul-t nem nézzük meg - azt én sem láttam soha. hadd maradjon olyan, amilyennek elképzeltem.

Dooley's word

egyforma napok. esik az eső, ülök Dooley világának kellős közepén, egy akkora szobában amiben két ember is alig fér el a bútorok között, amiről mégsem jutott eszembe soha, hogy kicsi lenne. bármikorra húzod az órát, ugyanakkor ébredek fel. egyforma vonalak az ugyanolyan lapokon, ha húsz centinél messzebb kell néznem, nem látok semmit. nyolc-tíz óra ülés ugyanannál az asztalnál, egyforma levelek, még az ostobaság is ugyanaz. nézed ahogy mosom a hajam, nézed a különbségeket, ugyanúgy mosnak hajat a nők. (kivéve Catherine Barkley). azt hiszem bármi is eszedbe jut erről, ha nem, emlékszem én helyetted a te emlékeidre. ezt kell megértenünk: más logikával jutottunk el ugyanoda.