red sun

hogy bírtál elviselni?! mit láttál bennem, hogy ilyen sok energiát és türelmet kaptam tőled? amikor tizenkét éve találkoztunk, annyi idős voltál, mint most én. bajosan tudom elképzelni, hogy találkozom egy tizennégy éves emberrel, komolyan veszem, meghallgatom minden szómenését, végigkövetem egész közelről, nagyító alatt, ahogy felnő, hagyom, hogy én legyek minden tükre és hátsó szobája. te nem bagatellizáltad el egyik stációt sem. mi volt ebből neked a jó?

én vagyok a te
én vagyok te

leave me lonely

olyan, mintha csak egy hete találkoztunk volna. mindig új vagy és ismeretlen. nem aggódom túlságosan és nem is képzelődöm. próbálom folyton igazgatni a szemüveget, amin keresztül nézlek és azon gondolkodom, mennyire vagyok elviselhetetlen.

B.-nek igaza van, a düh és a tagadás fázisában vagyok, egy műanyag páncélt húztam magam köré. folyton ezt demonstrálom: csináljátok Juliával. kiestem a világunkból, a szerepemből és zuhanok, csak én, te nem. talán még mindig az érzelmeidet akarom, akármit belőlük, gyűlöletet, veszett dühöt, valamit aminek köze van a szeretethez, de te csak állsz és nézel, úgy törődsz velem, mint egy napközis tanár. kiveszed a papírt a kezemből, mielőtt felgyújtanám az egészet.

ha úgy érezném, hogy nem tudok élni nélküled, el kéne hagyjalak.

but don't turn around if you think that I'm here

helyek jutnak eszembe, szobák, burkolatok, színek, az anyagok tapintása. a friss festék, lakkozott fa és a kisszobában hagyott illatosító émelyítő elegye. terek, emberek nélkül. terek, amik az emlékeimben jobban hozzánk tartoznak, mint a ruháink, a hangunk vagy az ölelés. ezt tudom mondani az egyetemről összegzésképpen.

olyanok voltak a veled töltött évek, mint egy lift. ott folytatom, ahol beszálltam, de egy másik emeleten. elfogadom végre, hogy az ami történt velünk, az történt meg tényleg, de én nem vagyok azonos a történtekkel. ezért nem akarok beszélni róla, és nem azért, mert nem helyes, vagy mert már nem fontos. a lényeg, a köztünk lévő szeretet úgysem változik, csak közben halad az idő. megszületik Ádám, megbocsátod az árulásom, az operaszezont a hajózási időszak váltja fel, elválsz a gyermeked anyjától, elköltözöm tőled. nem azok az emberek vagyunk, mint mindezek előtt, nem térünk vissza a régi szobákba a Szigony utcába, a Budaörsi útra, a Thököly útra, a Kassai térre, Nyírpalotára, a Király utcába, Kőbánya-alsóra, a Cosbuc-ba, csak az emlékeinkben sétálhatunk végig a Grafton Street-en.

nem kell tovább bűnhődnöm. azt akarom, hogy így legyen.

eating hooks

azt kérdezi: félsz? ki törődik veled úgy, ahogy te törődsz másokkal? el bírod viselni az irigységet? tudsz róla hallgatni örökre? látod, mindenki akar belőled valamit, és pont amit akar, azért gyűlöl a legjobban. a fiatalságodat akarta és gyűlölt érte. az örvényedben akart elveszni és megvetett érte. csodálja amid van és irigyel érte.

ugye emlékszel rá? minden hófehér volt körülötte. hófehér seb.

túl sok volt vagy túl kevés

felidézted bennem azt az évet. ha nem alszom el gyorsan sírás lesz belőle, és nem alszom el gyorsan.

an awesome wave

semmiről sem tudok beszélni veled, ami most nekem fontos. pontosan oda jutottunk, mint amikor rólad nem beszélhettem. mint amikor te voltál a legfontosabb. vajon lesz még idő, amikor sebezhetetlenek leszünk? nem jók ezek a szavak, de most ezek jutnak eszembe. kapok levegőt. M. a számat fogta be, te az orrom.

el akarsz mondani még valamit, de lehet, hogy én már nem akarom hallani.