helyek jutnak eszembe, szobák, burkolatok, színek, az anyagok tapintása. a friss festék, lakkozott fa és a kisszobában hagyott illatosító émelyítő elegye. terek, emberek nélkül. terek, amik az emlékeimben jobban hozzánk tartoznak, mint a ruháink, a hangunk vagy az ölelés. ezt tudom mondani az egyetemről összegzésképpen.
olyanok voltak a veled töltött évek, mint egy lift. ott folytatom, ahol beszálltam, de egy másik emeleten. elfogadom végre, hogy az ami történt velünk, az történt meg tényleg, de én nem vagyok azonos a történtekkel. ezért nem akarok beszélni róla, és nem azért, mert nem helyes, vagy mert már nem fontos. a lényeg, a köztünk lévő szeretet úgysem változik, csak közben halad az idő. megszületik Ádám, megbocsátod az árulásom, az operaszezont a hajózási időszak váltja fel, elválsz a gyermeked anyjától, elköltözöm tőled. nem azok az emberek vagyunk, mint mindezek előtt, nem térünk vissza a régi szobákba a Szigony utcába, a Budaörsi útra, a Thököly útra, a Kassai térre, Nyírpalotára, a Király utcába, Kőbánya-alsóra, a Cosbuc-ba, csak az emlékeinkben sétálhatunk végig a Grafton Street-en.
nem kell tovább bűnhődnöm. azt akarom, hogy így legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése