seasonal silver sale

te csak állsz, én meg ordítok, járkálok fel-alá a szobádban, a taknyommal folynak egybe a könnyeim, szipogok vagy a ruhám ujjával törlöm le az arcom, ekkor veszek levegőt, megrázom magam ha hozzám próbálsz érni, de nem próbálsz. nyugodt vagy, a kanapén ülsz, kezeid a térdeden, tudod hogy ez csak még jobban elkeserít. azt próbálom elmondani, hogy teljesen hiába az egész, miért ne vegyem meg azt a kabátot, mire spóroljak, a gyerekem egyetemi tandíjára, akinek még apja sincs? ugyan ki tartana többre vagy kevesebbre, ha lenne egy szürke kabátom is, amit a szezonális ezüst leárazáson vettem? egy olyan kanapéra spóroljak, amin ülsz, amit úgy gyűlölök és szeretek egyszerre, mint téged? minek a bútorok, mondjad, ugyan minek két szoba, fürdő, konyha, ha egyszerre úgyis csak egy helyen tudsz lenni, ha senki sem jön ide? ha bárki idejön, akkor mi van? leülhet a kanapéra, aztán feláll, elmegy, azokat a kurva poharakat sem fordítod meg soha, csak ha az agyadban tudatosan kikalkulált valószínűségi ráták egy bizonyos százalék fölé emelkednek. érzéketlen vagy, mert képes vagy nem szeretni akkor is, amikor szeretsz. azt hiszed a másik oldalon állni tisztességesebb? azt hiszed, hogy a szavaid és a tetteid közötti szakadékot átívelheti a jól szerkesztett öncsalásod, és ez felment a felelősség alól? hogy tisztességesnek hiheted magad, a saját mércéd szerint, engem pedig tisztességtelennek ugyanebben az inerciarendszerben? hogy van jó és van rossz, hogy a tények objektív, változhatatlan dolgok? ezt vágom a fejedhez, csúnya szavakkal szidlak, igazságtalanul vádollak, bántani akarlak mert nem tudlak bántani. a kurva érzelmeidet akarom látni, azt, hogy remeg a tenyered mert legszívesebben arcon vágnál, nekem már mindegy hogy szeretsz vagy gyűlölsz csak azt akarom, hogy érezz valamit, hogy kimutasd, kimondd. ezért tartod magad távol tőlem, mert kifordítalak önmagadból, mint azon az estén a Blahán? de hiszen már akkor rég eldöntötted.

little black submarines II

azt mondtam, hogy soha többé nem hallgatom meg azt a számot, de ez érvényét vesztette. szeretnék minden nap arra kelni, hogy semmit sem bántam meg, hogy a szépséget meg kell becsülni a maga mulandóságában. próbáltam minden pillanatot maximálisan megélni, hiszen bármelyik lehetett az utolsó, mert mindegyik vagy részedről, vagy részemről volt utolsó. utolsó pillanatok egymáson, ezek voltunk mi. azt akarom, hogy örökké tartsanak.

fifteen feet of pure white snow

csak feküdtem a kanapén, és néztem ahogy az egyik homokórában peregnek le a lila szemek, a másikban úsznak fel a piros gömböcskék. ac/dc szólt, scorpions, dire straits és pink floyd. a szíved közepében mindig jut nekem egy kanapé, ahol lepihenhetek és te vizet hozol nekem, párnát és pokrócot. visszateszed a homokórákat a helyükre helyettem.

erős, bölcs jellem, közelebb hozzám, mint gondolnám. olyan dolgokról beszél, amiket hallanom kell, hogy ne kövessem el megint ugyanazokat a hibákat. ha nem követem el őket, most nem lenne ennyi csodálatos emlékünk azokból az időkből, míg boldogok voltunk úgy, ahogy volt. megbabonázva bámultam a vonuló madarakat. telepakolom az ágy másik felét párnákkal, könyvekkel, laptoppal, de azóta mélyen alszom gyötrődés helyett.

mi voltunk az a négy majom BL asztalán

nara II

te nem voltál önmagadban, hanem csak valami hullócsillag, vagy egy természeti katasztrófa kísérőjelensége. csak pontosan olyan, mint a többi srác.

nem tudtam már őszintén elhinni Narát -

can't rememeber anything at all
i'm driving my car down to Geneva

eleven eleven II

valamilyen táborról álmodtam, ott volt Odysseus és Б. szomorú volt, mert valóságos.

ahogy gondoltam, a kettő párhuzamosan mozog, egymás feltételei. szakítok magammal.

Well never mind We are ugly but we have the music

ugyanolyan lehetséges, hogy bármi történhet, mint az, hogy semmi sem történhet. percről percre változik a levegő összetétele, van hogy csak kapkodva tudok lélegezni. kell egy kabát ehhez a gombhoz, így vagyok a címekkel. a címek legtöbbször dalszövegek, ezért minden bejegyzéshez tartozik egy dal. a dalokhoz tartoznak bejegyzések.

párizs bevehetetlen vár

invisible ears hear you

megint összevissza telik majd az idő, de legalább nem rémítenek meg a túl hamar érkező évszakok. meg kell tanulnom: most a csend a legfontosabb. a figyelés. lassú, befejezhetetlen mozdulatok.

the die is cast

most utoljára. most először.

most utoljára.

büntetés I.

attól félek, nagyon sokáig tudok elszámolni egyesével. a vonatablakon át nézek bele a napba, lassítva látom az árokparti kóró lebegését a szélben, valaki mintha az egész kivágásra alkalmazta volna a cooling filtert. aztán egy hosszú szünet, megzavarodik a sokat látott szimfonikus zenekar. látom az autóból, ahogy a járdán sétálsz mellettem.

eleven eleven

ébredés után van néhány pillanat, talán egy perc is, amikor még nem tudok semmiről. nincs gondolatom, nem létezik semmi más, csak ami éppen körülvesz. aztán egyszerre rohan meg az elmúlt idők emléke, a létezésed tudata, hasít a derekamba a fájdalom.

if i am still in love in the morning

Rozenkratz és Guildenstern

az egyik büntetés, hogy nekem kell együtt élnem a tudattal. melyik a könnyebbik, melyik a nehezebbik út? én érdemlem a szenvedést. kétszer annyit kell bűnhődni.

szeretném eltakarni az arcom, az arcokat könyvekkel. elmélyülésre és magányra ítél a józan ész.

reggel ez volt az első mondatom: tudod mi lesz a projekt neve? Dánia.

Dánia börtön.

he only just discovered the sun on the last day

ha tudnád, hogy ez az utolsó nap, vajon másképp csinálnád? mást mondanál, mondanál valamit mást is, vagy szoktatnád magad a hallgatáshoz? van önmagában álló önfegyelem, ami a hosszú távú, kétséges kimenetelű hasznot tartja szem előtt, vagy az egész egy téglasorból épített 10 m hosszú 4 m magas téglafal, aminek ha valaki nekidől, beborul az egész? mi lehet az a betonpillér, ami megtartja? a metaforák is végtelen számúak, mint azok a mondások, amiben Jézus valamihez hasonlítja magát? hogy jutottunk ide attól a kérdéstől, miszerint fel kell vállalni a fájdalmas részt. attól, hogyan aránylik egymáshoz a valóságos jelenlét, és a jelenlét hiánya. mi az igazibb, mi fáj jobban, vagy tesz boldoggá: te, vagy a hiányod.

don't call me back.
and i mean it.
i miss you already.

begin the end

az őszinteség és az igazság egyáltalán nem egyenesen arányosak. de akkor hogyan? az őszinteség még nem jelenti az igazságot. ha az igazságot mondod, az nem feltétlenül őszinte. lennének rá példamondataim, de keress te magadnak.

vállalni kell a fájdalmat, és a fájdalom következményét is. nincsen rózsa, meg az éremnek két. tudok még mondani ilyeneket.

megint sok vagyok.

II

mindig is görbe tükör voltam

mindig van egy például ilyen című lemez

those paralell lines...

eszmélkedésem elejétől foglalkoztat, hogy ugyanazok a játékszabályok érvényesek-e mindenkire, vagy vannak, akik egyenlőbbek? az orwelli értelemben, de a lélek és a szellem világában.

...will work forever