amikor már csak egy album jöhet szóba

eto nado znaty.

mindent tudni kell. mentség nincsen

The Sun'll Shine

ötórás séta, Petőfi híd. az eső elered, ha az ember eltöri a lábát, akkor már nem is fáj annyira a feje.

nyílászárók

a MOM-ban ma láttam Ákost, kislánykorom bálványozott énekesét. olyan hülyén volt lenyírva a haja, mintha a fodrásztól azt kérte volna, hogy vágjon olyat, mint az épp távozó tizenhét éves gyereknek. telefonált, amikor elmentem mellette, azt mondta "...a nyílászárók..."
aztán már csak gyűlölni tudtam mindenkit abban az épületben.

hazugságok

mindig azt hittem, hogy én leszek a legjobb barátod. hogy azt is el tudod mondani, ami fájhat, vagy megbánthat engem és én anélkül tudom végighallgatni, hogy haragudnék rád. azt hittem, hogy ez az egyetlen és legfontosabb dolog, hogy én vigasztallak még akkor is, ha ellenem támadtál a gondolataiddal. hittem azt is, hogyha ez megvalósulhat, akkor sosem kerülhet sor arra, hogy tettekkel is komolyan megbánts, hogy porig romboljuk a szerelmünket. hittem abban, hogy ezt nem csak végletesen lehet csinálni, egy betonoszlop két ellentétes oldalának vetni a hátunk, mindenféle közös élethazugság nélkül, egy betonoszkóppal vizsgálva az aggasztó távolságot. hittem azt, hogy éppen ez a kendőzetlen őszinteség lehet a tökéletes hazugság.
így is történt, úgy mart, mint a domestos gőze, "ez a tisztaság záloga", pedig egy szippantás felérhet egy heti láncdohányozással is. azt mondanám, hogy szabályokat kell alkotnunk. hajnali háromra hazaviszel, kivehetek egy hónapban két lelkibeteg-szabit, aztán ésígytovább egy végeérhetetlen zsákutcában.
tudom, hogy enyhe kifejezés, ha azt gondolom, nem mondasz el mindent. tudom, hogy vannak dolgok, amiket ki kell hallgatni, és lassan azt hiszem, hogy csak ilyen dolgok vannak. inkább takarítani, főzni, virágot ültetni ahelyett, hogy egy kicsit igazat kelljen mondani, inkább igyekezni azért, hogy örülj valaminek, vagy inkább én örüljek annak órákig, napokig, hogy te esetleg egyetlen percre örülni fogsz. hasznosnak lenni ahelyett, hogy előadnám a kiskamaszkori "Délutánok a földön" c. saját fejlesztésű monodrámám felnőtt változatát, aminek során mindig megadatott egy kis lelki megkönnyebbülés, egy darab bizonyosság, hogyha jobb nem is lehet, valamire mindig várni kell.
ehelyett mosolyt erőltetni az arcodra, hogy ne maradjon viszonzatlanul az a gyerekes erőlködésem, ahogy bohócot csinálva magamból megpróbállak felvidítani, s bár felvidítani nem tudlak, megsajnálsz és megszánsz mint egy gyereket. sajnálom, hogy többet nem tudok tenni. nem tudom megjavítani a világot, nem tudlak kárpótolni azért a mindennapi nyolc óráért és ezért egyikünknek sem kell szabadkoznia. szinte olyan tapintatosak vagyunk egymáshoz, mint két mesebeli angol úr, aki más véleményen van. mindenben te motiválsz, abban is, hogy reggel feltegyem az ágyterítőt, amikor úgyse látja senki, és amint valaki hazajön, leveszi úgyis, vendéget nem várunk, de mégis leterítem az ágyat, mert így van rend a világunkban, mert mi így találtuk ki a hazugságokat.

olyan gyorsan eltelik egy nap

ha azt kérdezed, nem vagyok bátor. nem, semmit sem tud róla. ha el is akarnám mondani, nem megy. attól is félek, hogy már az is katasztrófa lenne, ha elmondanám, mitől félek.

happy new year

beszélgetünk egyszerű, hétköznapi dolgokról, mint például hogy mit csinálsz hétvégén, mennyit szoktál mostanában futni, képzeld, nekem lesz új futócipőm. képzeld, egy kicsit megnyugtat. megint félni kezdtem.
nézem a félig lehúzott redőny rácsait, te már egyenletesen szuszogsz és én arra a percre, arra a napra várok, amikor kisírhatom magam. arra, hogy megint hideg legyen, hó, befagyott szélvédők reggel.
itt vagyok abban a kávézóban, vagyis majdnem abban, ahol találkozni szoktunk. elmondanám neked, aztán meg keresztbe fonnám a karom (jó esetben csak keresztbe fonnám), és azt sziszegném a fogam között, hogy rohadjon meg minden, bárcsak meg sem történt volna az egész, bárcsak kinevettél volna és ott hagysz az út szélén a hidegben, várd csak meg kicsi drága a következő buszt. becsukod mögöttem a fürdőszoba ajtaját.
iszom a kávém és éktelenül átkozódom magamban. biztos ez is egy fázis.
hogyha mégis minden összeomlik, van egy B tervem. akkor ultrafutó leszek.

emlékezés egy régenvolt DVD kölcsönzőre

everybody lies.

ültem a karosszékben a besötétített szobában és megszállottan néztem a kettő közül az egyik sorozatot, amit valaha az elejétől a végéig láttam. meg akartam érteni belőle valamit, de azt csak később fogalmazta meg A., hogy mit is.
ha vártam valamit, ezeket a napokat vártam, de válaszok, minden látszat ellenére, még nincsenek.