hazugságok

mindig azt hittem, hogy én leszek a legjobb barátod. hogy azt is el tudod mondani, ami fájhat, vagy megbánthat engem és én anélkül tudom végighallgatni, hogy haragudnék rád. azt hittem, hogy ez az egyetlen és legfontosabb dolog, hogy én vigasztallak még akkor is, ha ellenem támadtál a gondolataiddal. hittem azt is, hogyha ez megvalósulhat, akkor sosem kerülhet sor arra, hogy tettekkel is komolyan megbánts, hogy porig romboljuk a szerelmünket. hittem abban, hogy ezt nem csak végletesen lehet csinálni, egy betonoszlop két ellentétes oldalának vetni a hátunk, mindenféle közös élethazugság nélkül, egy betonoszkóppal vizsgálva az aggasztó távolságot. hittem azt, hogy éppen ez a kendőzetlen őszinteség lehet a tökéletes hazugság.
így is történt, úgy mart, mint a domestos gőze, "ez a tisztaság záloga", pedig egy szippantás felérhet egy heti láncdohányozással is. azt mondanám, hogy szabályokat kell alkotnunk. hajnali háromra hazaviszel, kivehetek egy hónapban két lelkibeteg-szabit, aztán ésígytovább egy végeérhetetlen zsákutcában.
tudom, hogy enyhe kifejezés, ha azt gondolom, nem mondasz el mindent. tudom, hogy vannak dolgok, amiket ki kell hallgatni, és lassan azt hiszem, hogy csak ilyen dolgok vannak. inkább takarítani, főzni, virágot ültetni ahelyett, hogy egy kicsit igazat kelljen mondani, inkább igyekezni azért, hogy örülj valaminek, vagy inkább én örüljek annak órákig, napokig, hogy te esetleg egyetlen percre örülni fogsz. hasznosnak lenni ahelyett, hogy előadnám a kiskamaszkori "Délutánok a földön" c. saját fejlesztésű monodrámám felnőtt változatát, aminek során mindig megadatott egy kis lelki megkönnyebbülés, egy darab bizonyosság, hogyha jobb nem is lehet, valamire mindig várni kell.
ehelyett mosolyt erőltetni az arcodra, hogy ne maradjon viszonzatlanul az a gyerekes erőlködésem, ahogy bohócot csinálva magamból megpróbállak felvidítani, s bár felvidítani nem tudlak, megsajnálsz és megszánsz mint egy gyereket. sajnálom, hogy többet nem tudok tenni. nem tudom megjavítani a világot, nem tudlak kárpótolni azért a mindennapi nyolc óráért és ezért egyikünknek sem kell szabadkoznia. szinte olyan tapintatosak vagyunk egymáshoz, mint két mesebeli angol úr, aki más véleményen van. mindenben te motiválsz, abban is, hogy reggel feltegyem az ágyterítőt, amikor úgyse látja senki, és amint valaki hazajön, leveszi úgyis, vendéget nem várunk, de mégis leterítem az ágyat, mert így van rend a világunkban, mert mi így találtuk ki a hazugságokat.