cum vrei

azokban az években nem voltam ideges szinte soha, de magamtól biztosan nem. csak szomorú voltam, az egészen más. attól az ember még egész jól tud enni. úgy éreztem, mintha nem is lett volna vérnyomásom. néha egész komolyan próbálom felkészíteni magam a minden eshetőségre.

csak mert ez most tetszik

Pretty When You Cry

minden pénteken feltakarítottam. még novellát is írtam arról, hogyan veszem sorra a helyiségeket, miként porszívózok, törlök port, írtam talán a takarítószerekről is. Opti meg Pronto, ezek még gyerekkoromból maradtak meg, mint varázsos szavak.
ha nem bírtam aludni, csináltam nagy bögre mézes tejet, leszoktam azóta a tejről. zenét hallgattam, nagyon lassan, alaposan hallgattam a zenéket, ha egyáltalán lehet ilyet. leírtam mindent apróra pontosan, könyveket olvastam és elkészítettem az orosz- meg a matekleckét, semmit azon kívül. az esték furcsa nyugalomban teltek, minden nap meglepett ez a nyugalom, amit magam készítettem el, pont úgy, mint a mézes tejet.
szertartásosan telt a reggel, "önösszeszedés a takaró alól", mondtam volna akkor. elindultam, hogy egész nap ne beszéljek senkivel, tavaszi reggelik a pékségben, az egész nap mégsem csak úgy mellékesen van. fekszem a táskámon az udvaron, nézem az eget.
évekig advent.