EZ TÖRTÉNIK HA ARCHICADEZÉS KÖZBEN VALAKINEK ÍROK

szeretek este, eső után lemenni az utcára. egyedül ilyenkor van jó illat a városban, legyen akármilyen évszak. kicsit arra az estére emlékeztet, amikor istentelenül sokat sírtam séta közben. ez közvetlenül azelőtt történt, hogy megismerkedtünk volna. kisírtam akkor a szívemet, ennyiből állt a szívem, ebből a sírásból. álltam a rakparton és nem értettem hogy lehet elviselni ezt a semmit. és akkor jöttél te, legyintettél az egészre.

jó este pizsamában lemenni a kisboltba, egy meglepetés-eső után, nem is hallottam, hogy esett. sokszor napokig kívül kerülök az időjáráson. ez is az egyetem miatt van, meg az is, hogy pizsamában töltöm a legtöbb időt. egyszer anyával elmentem a rigolettóba fürdőköpenyben. szerettem ezeket a szabadságokat, igazából nekem folyton kis szabadságokra volt szükségem. szabadságjogokra. most méginkább koncentrálnom kell a nyugalomra. két napja kerülget és el-elkap az a semmivel össze nem téveszthető hasfájás. érdekes, tavasszal mindig rosszabb.

lemegyek a boltba és nem dolgokat hanem kalóriákat látok a polcon. a millis jegeskávé az kétszáz kalória, a croissant legalább a duplája, mint amennyit fizetek érte, pedig drága. ebben a kisboltban csinálják a legjobb croissant a városban.

is it by mistake or design

ahogy egyre közeledik, úgy a rettegés is elevenebb. a félelem. nem tudom már mit írtam arra a több tíz cetlire, arra futotta. nem volt feltűnő, nem kellett befejezni sosem, vagy éppen gyorsan be lehetett fejezni egyet. feltűnés nélkül.

feltűnés nélkül hallgattam meg ugyanazt a koncertet naponta négyszer. eszetlenül húztam a vonalakat, nem akartam hogy vége legyen. a vonalaknak.

most csak arról tudnék beszélni, hogy a képen milyen lehetetlen színű az a kávé, ami mellett végighallgattuk Dóri történetét. talán induljunk innen.

rémálom

tegnap éjjel meglátogattatok. beletapostatok az életembe amiből én szépen kibújtam, mint egy kamasz aki elszökik otthonról éjszakára. aztán csak az a furcsa rettenet maradt a gyomromban, ami tavaly nyáron költözött belém, nem is, még azelőtt, meg tudnám mondani a dátumot is.
soha nem hittem volna, hogy ilyen lesz a hallgatás.

letting the cables sleep

ez az élet pontosan olyan, mint amiről régen beszéltél. hogy ilyenre vágysz - mondta, és én nem emlékeztem, hogy valaha is meséltem volna neki erről.
esetleg aznap este, amikor ő ette a sült kecskesajtot és én a tányérnyi kenyérlángost? vagy amikor neki kellett rendelnie, mert már a pincérhez sem tudtam hozzászólni? azon az estén, amikor másnap úgy ébredtem, hogy itt most valami egyszer és mindenkorra megváltozott anélkül, hogy akartam volna, hogy folyamatosan akartam, évekig? annyira mindegy.

én végig tudtam, hogy ez a világ létezik, tudtam hogy milyen, elmondtam előre pontosan. azóta nem hiszek a kétkedőknek, mióta veled találkoztam, rá egy évvel pedig Annával. tíz éve volt, ültem a vasúti átjáró melletti korláton és te megmosolyogtál mindent amit nagy komolyan mondtam. ez az első emlékem rólad.