ahogy egyre közeledik, úgy a rettegés is elevenebb. a félelem. nem tudom már mit írtam arra a több tíz cetlire, arra futotta. nem volt feltűnő, nem kellett befejezni sosem, vagy éppen gyorsan be lehetett fejezni egyet. feltűnés nélkül.
feltűnés nélkül hallgattam meg ugyanazt a koncertet naponta négyszer. eszetlenül húztam a vonalakat, nem akartam hogy vége legyen. a vonalaknak.
most csak arról tudnék beszélni, hogy a képen milyen lehetetlen színű az a kávé, ami mellett végighallgattuk Dóri történetét. talán induljunk innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése