Éjszaka volt a szemében

régimódi levelek I.

"Ön nem szokhatott hozzá efféle levelekhez, hiszen kivesztek az idő során, hovatovább azok az érintkezési formák is, melyekhez tartoztak. Feltételezem, hogy olvasta Dosztojevszkijt, és tudja, hogy mindenhol vannak Nasztaszja Filippovnák, vagy máshol másképp nevezve Grusenyka Szvetlovák, s hogy szándékuk a legnemesebb, bár eszközeik nem mindig elfogadhatóak. De talán elhamarkodott az a feltételezés, hogy Ön Dosztojevszkijt olvas...Kérem, bocsássa meg ezt nekem. Egyik nap arra gondoltam, hogy táncolunk. Ez lehetne a legtöbb azon az egyetlenegy napon, amikor szóba állna velem és elmondaná, amit az életről gondol. Egy nagy bálteremben vagyunk, a kamarazenekar valcert játszik, én földig érő szoknyát viselek és senki sem ismer bennünket. Ó, de hisz tudom, hogy ez nem lehetséges. Nincsenek már ilyen báltermek. "

épszerk7 #2

miért van az, hogy mindig épszerk tanulás közben jönnek rám valami sötét nosztalgiák, így, többes számban? miért akkor érzem úgy, hogy el kellene vonulnom egy sötét sarokba egyedül egy fél napra, amikor a leginkább kéne tanulnom? miért szeretem jobban a tömítetlen nyílászárók és hőszigeteletlen falak miatti hideg lakást, mint a légtömör szobákat?

épszerk7

- És mi lesz a holnapi épszerk zh-val? Annyira nem tudom... - kérdezte A.
- Ugyan az, mint az elmúlt négy évben mindig.
- Eljön és megírjuk...

valahol régen a Grafton Street-en

igazi rossz panelház, kék bejárati ajtóval. a lakás az első emeleten, két szobás. az egyetlen szimpla ágy volt a tied. az alumínium ablakokon csak úgy húzott be a cúg télen, nyáron meg ontották a falak a meleget, mint a szaunakályhák. a fürdőszoba ablaktalan luk, a vécében mindig a legdurvább papír. a szobában, ahol aludtál, állt egy óriási akvárium, monoton duruzsolt a szivattyú. a szekrényedben mindig akadt valami rettenetes, gatyaszaggató pálinka. sose nagyon tudtam, ki lakik még rajtad kívül ott. volt egy titkod is, döbbenten álltam előtte, főleg hogy bárki kitalálhatta volna az elképzelhetetlent annak az egyetlen könyvnek a címéből, ami a polcodon állt. egy napon születtünk, csak öt év különbséggel és egyszer úgy berúgtunk, hogy egy lavórba hánytunk, én tartottam.

otthagytad az egyetemet a felénél és azt mondják, hamar elköltöztél onnan. ez utóbbinak nagyon örültem, hiszen csak így lehetett annak a lakásnak helye a Grafton Street-en.

get no love from me #2

ezerből is azt a tekintetet. esküszöm, ezerből. a tekintet színeváltozása. A. ott áll az ajtóban a kék fölsőjében amit minden alkalommal megdicsérek ahányszor csak felveszi, hiszen olyan jól passzol a hajához és a szeme színéhez, ott áll az ajtóban és egy kicsit nem érti. hamarabb érti mint én. mondok valamit és már tudom, bármit mondhatok. hárman állunk a teremben, beszélek összevissza.

nor

azt álmodtam, hogy valami fontoskodó kis tanársegéd meghúzott egy diplomavizsgán. és azt, hogy nagyon megnőtt a hajam.
pedig se hajam, se diploma.

get no love from me

azt szeretném, hogy június után szeptember legyen. ne legyen idén születésnapom, ne menjünk nyaralni, ne süssön a nap és ne menjek le a strandra egyszer sem. úgy mérem az időt, hogy a sziltan2-kor találkoztunk, együtt töltöttük a modellezést, a vasbetont, az acélt, a fát a kültartót, konstuálásostul, méretezésestül és most jön a zárószigorlat. nem is tudom maradt-e még tantárgy azon az istenverte tanszéken.

суббота - воскресенье

hosszú idő óta az első szombat, hogy nem a pénteki halál, hanem a vasárnapi feltámadás lebeg a levegőben.
az volt a húsvét, hogy meglátogattál a koliban egy órára, hallgattuk Handel Feltámadás oratóriumát a rádióban és néztünk ki az ablakon, vagy be a szembe lévő házak ablakán, ezt nem lehet megmondani. el akartál vinni ebédelni, de nekem nem kellett a sajnálatod. azt mondtam, hogy van mit ennem, pedig nem volt.
az volt a húsvét, hogy élve eltemetted a lelkem. mentünk egymás mellett a sétányon és a még lélegző szívemre hánytad a földet, majd amikor már nem kapott levegőt, inkább elfutottam, nehogy megüsselek. arra gondoltam, hogy akkor semmi sem lesz. se az eltűnő kabátszárny a Váli utca sarkán, se a mindig fújó szél ugyanott, a hatvanegyes felé. a Grafton Street-re gondoltam, annak is egyetlen sarkára: az ágyam felső szélére, az asztal mellett.

olyan, mintha...

...semmilyen.