hosszú idő óta az első szombat, hogy nem a pénteki halál, hanem a vasárnapi feltámadás lebeg a levegőben.
az volt a húsvét, hogy meglátogattál a koliban egy órára, hallgattuk Handel Feltámadás oratóriumát a rádióban és néztünk ki az ablakon, vagy be a szembe lévő házak ablakán, ezt nem lehet megmondani. el akartál vinni ebédelni, de nekem nem kellett a sajnálatod. azt mondtam, hogy van mit ennem, pedig nem volt.
az volt a húsvét, hogy élve eltemetted a lelkem. mentünk egymás mellett a sétányon és a még lélegző szívemre hánytad a földet, majd amikor már nem kapott levegőt, inkább elfutottam, nehogy megüsselek. arra gondoltam, hogy akkor semmi sem lesz. se az eltűnő kabátszárny a Váli utca sarkán, se a mindig fújó szél ugyanott, a hatvanegyes felé. a Grafton Street-re gondoltam, annak is egyetlen sarkára: az ágyam felső szélére, az asztal mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése