2015. március 25., szerda

EZ TÖRTÉNIK HA ARCHICADEZÉS KÖZBEN VALAKINEK ÍROK

szeretek este, eső után lemenni az utcára. egyedül ilyenkor van jó illat a városban, legyen akármilyen évszak. kicsit arra az estére emlékeztet, amikor istentelenül sokat sírtam séta közben. ez közvetlenül azelőtt történt, hogy megismerkedtünk volna. kisírtam akkor a szívemet, ennyiből állt a szívem, ebből a sírásból. álltam a rakparton és nem értettem hogy lehet elviselni ezt a semmit. és akkor jöttél te, legyintettél az egészre.

jó este pizsamában lemenni a kisboltba, egy meglepetés-eső után, nem is hallottam, hogy esett. sokszor napokig kívül kerülök az időjáráson. ez is az egyetem miatt van, meg az is, hogy pizsamában töltöm a legtöbb időt. egyszer anyával elmentem a rigolettóba fürdőköpenyben. szerettem ezeket a szabadságokat, igazából nekem folyton kis szabadságokra volt szükségem. szabadságjogokra. most méginkább koncentrálnom kell a nyugalomra. két napja kerülget és el-elkap az a semmivel össze nem téveszthető hasfájás. érdekes, tavasszal mindig rosszabb.

lemegyek a boltba és nem dolgokat hanem kalóriákat látok a polcon. a millis jegeskávé az kétszáz kalória, a croissant legalább a duplája, mint amennyit fizetek érte, pedig drága. ebben a kisboltban csinálják a legjobb croissant a városban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése