reggel héttől sövényt nyírnak. ő legalább vállalja kilétét, nem úgy, mint a Láthatatlan Flexelő.
nem bírok megszólalni, nem akarok. állsz az ágyam mellett, közel jössz hozzám, ha nyújtom, csak akkor fogod meg a kezem. csak ha nyújtom. mindketten tudjuk, hogy amit mondanék, annak úgy sincs több értelme, mint a puszta szavak. úgy csinálsz, mintha nem vennéd észre, hogy piros a szemem és halvány könnycsíkok kötik össze a szemzugomat a fülemmel. alig jöttél meg, a levegőben sűrűsödik az idő: mikor mész már. nem nézek utánad és te nem nézel vissza az ajtóból. nekünk megmaradt a legtöbb, amit mások olyan hamar eldobnak: a méltóság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése