fárasztó vagy

tíz éves már biztos lehettem, amikor anyukám megígérte, hogy kapok egy új napszemüveget. ha megpróbálok jobban visszaemlékezni, talán a vodafone-nál volt egy akció, hogy minden nagyobb értékű feltöltéshez vagy telefonvásárláshoz járt egy avanglion napszemüveg, ami rettenetesen menőnek hangzott. amikor reggel felkeltem, csak az járt a fejemben, hogy ma talán végre megkapom, mondtam is anyának, anya, nagyon várom már hogy kiválaszthassam az új napszemüvegem. aztán reggeli után, amikor kiderült, merre indulunk, megkérdeztem, hogy előtte a napszemüveget akkor kiválaszthatom-e, de biztos siettünk valahova. ahogy beültünk az autóba (akkor még a Nivával jártunk), nem bírtam magammal az örömtől, hogy lesz egy új napszemüvegem, és mondtam anyának, anya, már nagyon várom, hogy kapjak egy új napszemüveget! anya erre azt mondta, hogyha még egyszer megemlítem, egész nyáron nem kapok semmit. de mire odaértünk akárhova is, nem bírtam megállni, hogy ne osszam meg vele az örömöm, miszerint hamarosan lesz egy új napszemüvegem. persze anya kiakadt, és mondta, hogy ezek után biztos nem lesz, és tényleg nem is lett, én pedig nem hoztam fel többet.

ott voltunk a tetőtéri szobájában, ahol évente kicserélte a nagy ágy és a szekrények helyét. az ágyon ült, én meg fel-alá járkáltam. ez hosszú lesz, mondtam, és mesélni kezdtem olyan részletességgel, hogy szinte valós időben újraalkottam a történetet. talán két órát is tartott. amikor befejeztem, megkérdeztem K.-t, hogy nem bánná-e, ha most újra kezdeném, elölről, és K. nem bánta. elmondtam újra, pótoltam az esetlegesen kihagyott részleteket.

elég hamar eljön az az idő, amikor már ismersz annyira, hogy csak ugyanazokat a történeteket mondom el. szólsz, hogy ezt már mondtad, a nagyapám is mindig ugyanazt mondja, de legalább mindig ugyanúgy.

ugyanarra gondolok és képes vagyok ezerszer elmondani, mert ezzel van tele a fejem. de így is sokkal kevesebbszer mondom el. aztán még kevesebbszer. aztán nem mondok inkább semmit. tudom, hogy fárasztó vagyok.