nem fordulópontok vannak az életben, hanem valamiféle metaforák. például akkor voltam először boldog, amikor a gimnázium udvarán azt láttam, hogy a fehér kavicsok között rózsaszín kis szirmokat hord a szél. akkor búcsúztam el egy évre az itteni életemtől, amikor K. egy Révfülöpre tartó buszon, fekete kapucnis pulóverben és rövidnadrágban ült elázva, szomorúan. akkor jutott eszembe a valaha gondolt legborzalmasabb ötlet, amikor felriadtam az erdő közepén arra, hogy tökéletes körülöttem a csönd és a sötétség, szinte mozdulni sem lehet tőle. nem ezt akartam mondani, ezek csak példák voltak.
a függőágyról akartam mesélni. órákig feküdtem a függőágyban, úgy tettem, mint aki alszik, mert aki alszik, azt békén hagyták. az előző esti riadt tekintetére gondoltam, meg a saját ostobaságomra, hogy nem fékeztem magam, hanem úgy viselkedtem, ahogyan azt az igazi érzelmeim diktálták. lógtam a függőágyban, mint az a nagy darab hócsomó télen, és megtanultam, hogy a szerelem döntés kérdése. hogyha ismerem a játékszabályokat, akkor csak és kizárólag magamért vagyok felelős. megijedtem a következményektől, és a leckét ismételgettem, hogy kell elhazudni mindent, amit érzek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése