a Margitszigetre mentünk, kiscsaládi wellness. feküdtünk hárman egymás mellett a szaunák előtt, a gőzben felemlegettük, hogyan játszottak a nővérek. amikor ágyba dugtak minket dobáltuk a világítós párnát, te aludtál fent, spárgából liftet csináltunk, azon húztuk fel a leveleket amiket a takaró alatt írtunk.
megkérdeztem magamtól, mit szerettem benned a lehetetlenen és a végtelenen kívül. csak úgy, mint két ember. az okosságod, ahogy öltöztél és a ruhát amit viseltél, az éjszakai skypeolásokat, a nézésedet, a szemed színét és vágását, ahogy különbözőképp néztél, érdeklődve, vággyal, közömbösen, mélyen, meg a titkos nézéssel, a ráncaid, a zömökséged, szerettem ahogy könyököltél a pulton. ma mosolyogva telnek az órák, amikor múlik hogy szeretlek, anélkül hogy erről bármit tudnál, anélkül hogy tudnod kellene. hat hete döntöttem, nem ülök a betonoszlop másik felén, nem szállok fel arra a vonatra amivel bárhova, bármeddig elmennék veled.
az Ames szoba nem hat szerelmes nőkre.
az autópályákon emberek ragadtak ott. közülünk senki sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése