az ember nem tervezi hogy akkor ő most a magyar-vietnámi irodalmi kapcsolatok fő felelőse lesz, csak úgy ott találja magát, komoly arccal játsza azt a szerepet amit elvárnak tőle, miközben azoknak sincs fogalmuk róla hogy mit várnak el akik elvárják: végül az egész mégis tökéletesen működik.
minél többet tudok, annál inkább rájövök milyen nagy is az általános fejetlenség. Petike szokta mondani: megtanulod az angol nyelvtant alapfokig, és utána sutba dobhatod az egészet. minden, amit nyolc évig az általános iskolában mondtak és sok részben az is, amit a gimnáziumban, vagy érvénytelen, vagy másképp van érvényben, vagy legtöbbször senki sem tudja, mindenesetre így nem maradhat. gondolhatunk a newtoni fizikára, az euklideszi geometriára, arra, hogy árulkodni nem szép dolog.
mi a művészet.
hú de nagyot mondtam ezzel, ugye, valaki majdnem komolyan is vette. nem kell. esztétika órán ezen feszengtek sokan, most főleg a Tolsztoj után "lazábban" kezelem a kérdést. egyszerűen csak nem kell olyan nagy jelentőséget tulajdonítani mindennek. nehogy már egy bránertől összedőljön ez a szép épület.
ma nem sajog hogy vagy, lila nadrágban lila sálban lila hajgumival kislányos copfba fogva a hajam a fejem tetejére (kicsit jobbra nem középre), így léptem ki reggel, ha belefeledkezem néha olyan közel érsz, hogy már nem is érzem: itt vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése