a kínos pillanat, amikor rájövök, hogy a személyes életemet le tudnám írni metaforikusan, a mechanika fogalmaira felépítve.
például: Odysseus meg én a stabil, határozatlan tartók, amikbe alapból bele van építve valamennyi biztonság, ha valamilyen probléma adódna. de mikor teherként jelentkeztünk egymáson és meg akartuk oldani, mi az ábra, merre mozduljunk, rossz kényszert dobtunk ki a rendszerből, egyszerre lettünk határozatlanok és túl-határozottak. addig feszítjük a húrt, míg n+1 képlékeny csukló alakul ki, levetkőzzük az utolsó kényszert is, megállíthatatlan mechanizmus leszünk, rúdjaink s csomópontjaink egymásba dőlnek, s amit utoljára még látok, arcod végletekig feszített szögtorzulása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése