még egy hét, aztán nem kell már iskolába járni. megint nem kell. azt veszem észre, hogy többet nem járunk, mint igen. fekszünk a saját ágyunkban, reggel van, azt kémlelem neked nyitva van-e már a szemed, hosszú percekig nézzük egymást. tudom, hogy ugyanúgy fogsz hiányozni, mint Catherine Barkley.
hamarabb ébredek mint te, duruzsol a kvazár majd nagyot kattan, elhallgat. besötétedett közben, míg öntudatlanul, betakaratlanul, csak a másikat tudva zuhantunk időtlen álomba. első adventi gyertyánk fénye az arcod mögül elő-előbújik, lecsöppen a viasz az üvegasztalra. látom rajtad, hogy meglepődsz amikor ráülök a lapjára, ránehezedek teljesen, elmagyarázom mennyit bír az üveg.
ez satie tökéletes élete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése