város négy főre

úgy olvasod, mintha egy naplóba pillantanál bele, mintha titkos szerelmeslevél lenne. furcsa megint színről színre látnod engem: csakugyan ilyen vagyok. elfog a szorongás, ugyanez a förtelem lenne a sorsod ha megadatott volna valaha, hogy szeress. már nem vagy biztos benne, hogy a másik partról szemlélődsz, másképp nem éreznéd úgy, hogy kívül rekedsz a körön. Ti beszéltek helyettem, én hallgatok. épületek sziluetteit rajzolom a metsző szélben, kávéra költöm minden pénzemet, először látok felhőkarcolót életemben. észre sem veszem, hogy gyorsan visz fel a lift a negyvenedikre, csirkehálón át makett alattam minden utca: egy város, négy főre terítve.