az árnyékod vagyok, követlek a fürdőszobába, félig mögötted-melletted állok, nézek át a vállad felett a tükörben, nézem ahogy mosod a fogad. ha kimész a tévé elé, kiosonok én is, nézem az alakod, ahogy egy kicsit előre billented a csípőd és a vállad. a másik ajtón át mész vissza a fürdőbe, hátrapillantasz, hogy jövök-e, ingatod a fejed. leülsz a vécére, próbálod lesöpörni magadról a tekintetem, frusztrál és közben beletörődsz. megmosod a kezed, hátranyúlsz és elkapsz, kivonszolsz a kanapéig, lekapcsolod a villanyt, végre nyugalmad van tőlem. éjszaka odavetít az ágy másik oldalára az autópálya-felhajtó közvilágítása, egy ponton muszáj összeérnünk, próbálsz úgy fordulni, hogy minél kisebb legyen ez a pont. nehezen tudok elaludni, minden mozdulatodat követem, nézem az arcodon a gödröket, az önárnyékokat. reggel valahogy sikerül kilopakodnod a konyhába nélkülem, felpattanok és mögéd állok. eszünk, már nincs idő elmosogatni, ettől ideges vagy. az ajtóból nézlek, ahogy öltözöl, a nadrág ráncát mikor meghúzod rajta az övet, hogy igazgatod a hajad miután felvetted a pólód, kicsit oldalra döntöd a fejed és felhúzod a szemöldököd. elkapod a derekam, kétrét hajtasz, aztán négybe, elmondod hogy nagyon fontos vagyok neked, hogy hiányozni fogok. az utcán távolról követlek, inkább felkúszok a kerítések lábazatára, csak ne kelljen összeérnünk, nem szeretnéd. a metróban szöksz meg előlem. átszállsz, és én nem tudom, hova.
az árnyékod vagyok, minden mozdulatod ismerem, minden mozdulat, ami használ téged, diafilm a fejemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése