az építészeti forma és a nyelv, Ekler Dezső 'előadása'.
egyre inkább érzem a létjogosultságát az építészet és az irodalom kapcsolatának, még ha ez nem is pontosan vág ide, akármennyire úgy tűnik. hogy az, amit mi azért csinálunk, mert nem tudjuk nem megcsinálni, történetesen a Kolozsvár-dolgozatot, nagyonis megállja a helyét.
semmi mást nem kell csak figyelni. arra, ahogy megtörtének, mert nem a dolgok történnek velem hanem én is megtörtének a dolgokban, eltelik kilenc hónap és akkor évekig lehet rajta rugózni. meg közben is persze, az egészen más perspektíva ("ez a primer hiány" mondta Tomás amikor hazajöttem Kijevből és Émile-ről áradoztam neki fájón-boldogan). ábrázolható koordináta-rendszerben, x tengelyen az idő, csakhogy Ivánnak is meglegyen az öröme.
sokmindent tudok amit hallok és tanulok, mert benne voltam és értelmeztem az életem történéseit, s persze voltak is történések. bőven. igazam volt a gimi elején amikor senkivel sem álltam szóba, egy csomó előítélettől mentettem meg a gondolkodásom, többnek bizonyult befelé figyelni. (nyilván kell egymásra is, V.-nek ma piros csík volt az arcán, K. szája nagyon kiszáradt, és akkor engem hurrognak le hogy ma mindent észreveszek. nekem látszik, ez a látszás messzire vezet.)
de miként viszonyulok ehhez a visszaigazoláshoz? hogy például az én üvegajtó-effektusom (szintén Kijev) létező fogalomkör a filozófiában, a hodologikus térszemléletben (útvonal) az eljutás időbeliségének problematikája, ami nem csak "megtörtént velem" de le is írtam később, azaz megtörténtem benne és reflektáltam erre a tapasztalatra. (utóbbi fontos.) a megerősítés előtt is tudtam, hogy ez a dolog létező, hiszen nincs jobb ötletem minthogy a valóság az amit én felfogok, és ehhez nincs szükségem külső véleményre. punktum.
a saját mércémhez mérem magam, amit persze megint valamihez képest kell újra és újra felállítanom, a közösség nem megkerülhetetlen, meg sem akarom kerülni, sőt. nincsen nálam egészében véve jobb vagy rosszabb, bizonyos összetevők aránya különbözik (V. jobban rajzol mint én, L. gyorsabb felfogású, s én jobban írok mindkettőnél), de a saját össz-minőségemben a hasonlítás értelmetlen. egy zsemle nem jobb kifli.
(talán mindez evidensnek tűnik, de egy egyetemi közösségben kiéleződik a probléma. V. említette, hogy ugyanolyannevű társa hűvösen viselkedik vele, mert őt emlegetik nagy V. néven, s a másik a kis V. kihozott mindent ez az ostoba névazonosság! másrészt mondhatnám; fiúk...)
elmegyek a büfé előtt, a kínai(?) lány éppen gyrost szel le óriási késsel, ugyanazzal a mozdulattal mint tegnap, mint holnap, ugyanúgy elmegyek előtte, ezek megnyugtató dolgok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése