"I see it now, and I, can say it's gone"

reggel volt mire beértünk Budapestre, egyedül ültem a buszon. "another day goes by" hallgattam és tudtam hogy ez a vége. öt év után feltették újra a képeket. egy pillanatba talán visszamennék, mondjuk amikor fekszünk a füvön, a küzdelem egy másodpercébe, vagy a tatamin alvás, megosztoztunk a kispárnán, a takarón is. átmentem teázni, leültem a fal mellé, nem voltam még tizenhét. ugyanígy egy napra, egy estére, vagy csak benézni magunkra a 419-be, kompótot bontunk villanyoltás után és hangosan imádkozunk mind a négyen. Catherine fekszik a cuccain felhúzott térdekkel, nincsen gyönyörűbb nála. mégis soha, soha nem élnék semmit újra.

sok minden történt.