2013. június 5., szerda

just a perfect day

délelőtt elvittem előhívatni Betti Diana minijével készített lomos fotókat, amiket kísérleti jelleggel éjszaka készítettünk kevés fénynél, nagyobb fényérzékenységű (ISO800) filmre (eddig terjed a tudásom ezügyben) egy beadandóm illusztrációjaként, pénteken meglátjuk, mit sikerült összehozni. nagy várakozások! azért a néhány fura foltért az éjszakában.

mivel már úgyis átvergődtem Pestre, ráadásul a Nyugati közelébe, bementem a Media Marktba fejhallgatókat tesztelni. egy dolog a specifikáció, a netes vélemények, a másik meg az irtó kényes fülem. egyértelműen Sennheiserben gondolkodtam, de a középkategória felső részében nézelődve egyáltalán nem győzött meg. már két évvel ezelőtt, amikor az akkor két éves fülhallgatómat jótállással kicseréltettem egy ugyan olyanra(!) és (számomra) hallhatóan rosszabb volt a hangzás, csalódtam a márkában egy kicsit. végül a Sony MDR V55 győzött, amit egy kis utánajárással sokkal olcsóbban meg is vehettem máshol.

úgyhogy most ez az alapállapot


2 megjegyzés: