szürke ingben voltam, te emlékeztettél erre később. olyan szépen köszöntünk el, hogy arra vágytam, ne is lássalak már abban az évben többet. mintha meg akartál volna ott valamit ígértetni velem, talán azt, hogy felnövök, vagy méginkább, hogy ígérjem meg neked, hogy te felnősz valaha. december lett, mire elmondhattam, hogy mit lehet egy évre becsomagolni a bőröndökbe, de azt csak évekkel később mesélem el, ilyen messzire kellett mennem ahhoz, hogy magamon (rajtad) kívül mással is beszélni tudjak.
post-it cetlikre írok, bármit ami eszembe jut, sírás helyett csinálom, nem sírhatok éppen. berakom egy borítékba és elküldöm, megint csak veled tudok beszélni (magammal). addig gondolok a zümmögő hőlégfúvó ventilátorra meg a fenyőfákra az ablak alatt, amíg el nem hiszem, hogy megint biztonságban vagyok a fejemben.
aztán annyi időnk marad, mint megírni egy post-it cetlit, látni egy pillantásodból, hogy amíg én igen, te nem tartottad be az ígéretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése