ma mézet raktam a kávéba, mint a gimi előtt minden reggel. a tanárnő nem is tudta, hogy látom elmenni az ablakom alatt, és utána elkések minden első órájáról. nézem ahogy elsétál a szatyrokkal, próbálom nem felrúgni a mézes kávém az asztalon, az asztalon állok. én vagyok otthon magammal. egyik reggel felkeltem, és nem akartam többé egyedül élni, úgyhogy elmentem örökre. egyszer két hónapra hazavittem a cuccaimat vendégségbe, a gyerekkori ágyamban aludtam amiben Mami meghalt, vagyishogy nem örökre halt meg. egy ösvény vezetett az ágyhoz, esténként törökülésben sírtam hol érted, hol a fáradtságtól.
elmondom, hol az a hely a Grafton Street-en. Egy magán nőgyógyászat van a földszinten, és a körforgalomtól kell elindulni a házhoz. a városközpontból hamar odajutsz busszal, villamossal (a villamos eseténként indexel), le kell jönni a hegyről, szóval lefelé. A hatvankilences szám alatt, kék ajtó, forgós ablakok. nyáron napközben le van engedve a redőny, onnan megismered, télen egész nap nyitva az ablak. krumplit és tésztát eszünk paradicsomszósszal összefőzve egy lábosból a földön, gondolom nem kérsz, de megértem.
szeretek kinézni a vonat ablakából, a metró ablakából, lehet nézni a falra erősített kábelek vonalvezetését. úgy éreztem, tökéletesen szabad vagyok. most kezdem kapisgálni, mit is jelent az a mondás, amit eddig totál hülyeségnek tartottam: a kivétel erősíti a szabályt. van az az élet, amiről először Anneval álmodoztam egy zalai kistelepülésen a kocsmába menet és onnan visszafelé. van az a szabadulás, amikor a te hátizsákod viszem, és aznap már nem szólunk egymáshoz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése