próbáltam megírni a történeteinket, nem is a történeteinket, hanem minket. nem igazán sikerültek, visszaolvasva különösen nem. sokszor gondolkozom rajta, hogy lehet szavakkal kifejezni, prózában, de mindegyik ötlet suta.
talán a film illene hozzánk. sokszor évekig nem történik semmi (lemérik hány kiló egy hattyú), összetámasztjuk a homlokunkat egy lehetetlen hajnali órán, majd elfutunk. megölelsz egy diófa alatt az esőben, törékeny és múló pillanat, akkor is elmúlt már, amikor még tart. négy évig nem fogod meg a kezem.
van ez a film a fejemben, ami olyan pillanatok összessége, amikre emlékszem és amiket elfelejtettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése