akármilyen napszak lehetne, a felhőkön átszűrődő szórt fény egyformára fest minden órát. kopognak az esőcseppek az esernyőjén, átölel. lábujjhegyre állok, az arcom az arcához érintem, hogy átadjak valamit a melegből. szinte körbeérik a kezeim, fogom a hideg bőrkabátját. becsukom a szemem és nemmúlóvá varázsolja magát a pillanat. egy darab ott marad belőlem a hévmegállóban ölelni téged az áprilisi havazásban.
ezek vagyunk mi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése